Nemzeti Vágta a Hősök terén
A június 2-6 közötti esemény középpontjában egy történelmi hangulatú lovasverseny áll, amelyre az indulók heteken, hónapokon át készülnek lovukkal, lovasukkal és azokkal a helyi jellegzetes tárgyakkal, étkekkel, hagyományokkal, amelyeket az Andrássy úton, a Vágta Korzón mutatnak be ország-világnak.
2010-ben öt napon keresztül, még több programmal és versennyel várja a látogatókat a Nemzeti Vágta országimázs fesztivál. Idén az 56-osok terén, a Széchenyi pályán is láthatunk versenyeket, lovas bemutatókat, az Országkonyhán pedig megkóstolhatjuk a vidék jellegzetes magyar ételeit.
A rendezvény ingyenes !
A homokban az ország különböző településeinek lovai és lovasai vágtáznak egy gyönyörű huszárszablyáért és a 20 milliós fődíjért. De mindezek előtt hat hétvégén keresztül, 13 vidéki helyszínen elindulnak a Vágta hivatalos előfutamai.
A Nemzeti Vágta fő célja a nemzeti hagyományok ápolása és, hogy hidakat építsen az egyes települések, azok lakosai, illetve a
magyar vidék és a főváros között. A „magyarság, mint lovas nemzet” tematika köré szerveződő rendezvény gerincét a lovassport, a lovas hagyományok, és ehhez kapcsolódóan a természet-közeli életmód népszerűsítése adja. A fő attrakció a minden alkalommal megrendezésre kerülő speciális lovasverseny, a „Vágta” amelyen az egyes települések színeiben induló (jellemzően amatőr) lovasok mérik össze tudásukat és szerencséjüket.
Újdonságok a 2010-es Vágtán:
2010-ben a Nemzeti Vágta vidéki és budapesti versenyei gróf Széchenyi István emlékének adóznak. A Vágta Rendezvények programját a Széchenyi Emlékbizottsággal szoros együttműködésben alakítjuk ki.
Forrás www.vagta.hu




